Kalap, kabát, ezt kapta,
De máris mást áhítasz.
Lelkemet neked adtam,
Bennem szobrot állítasz.
Felavattam ezt boldogan,
De nem kívánsz ily' sokat.
Már nem keresed társaságom,
Szemem kalitkába zárt drágaságom.
Várom, hogy egy napon,
Lehozhassam neked a napot,
Megmutathassam lelkem szabadon,
De várhatom ezt a ravatalon.
1 hozzászólás
Huh, mint vers, technikai értelemben, ez se a csúcs – utalok a másik hozzászólásomra – de szellemes, ötletes, van benne spiritusz!