Kankalinnak

Kankalin, te bájos boszimama,
alkotóknak oly drága mentora,
neked írom e kis “firkálmányom”,
neked zenél kis levél az ágon,
neked dalol a pacsirta rája,
és a rigó, aki jó barátja,
jó barátnak te sem vagy most híján,
azért vagyunk, hogy ha baj van, hívjál.

Tiéd a dal, amit az Élet írt,
és bár két szép szemed oly sokat sírt,
tudod jól, nem minden könny keserű,
s néha azon sírunk épp, amin nevetünk.
Pajzsot tartunk mindannyian föléd,
kivont karddal ,egyként állunk eléd,
és bár tudjuk, hogy sohasem kérted,
ezer veszélyt vállalunk mi érted!

(esti mosoly)
2.

Mosolyogsz, mert meghatódtál.

Nem más mondandója hat meg,
nem, nem amiatt mosolyogsz.
tudom, mi az oka ennek;
hiszen egyértelművé vált.

Mosolyod okai e kósza sorok,

melyek bárhová elkísérnek,
s arcodra mosolyt bűvölnek,
édes Kankalinom.

(a Könnyek Hercege)
3.

Megkörnyékezett, bűvölt téged,
De rajtad nem fog a varázs,
Szólhat hozzád bármi szelíden,
Te állítod el szép szavát.

Elragadna tán kastélyába
Hogy szívedet kín facsarja,
Sose higgy az ő szép szavának,
Sose higgy a jó modorának,
Tested-lelked-könnyed akarja csak.

(altató)
4.

Az este csendben aláhull,
mint apró kis tollpihe,
mily jó, hogy itt vagyunk! Így nem
a szívedet tölti be.

Mindenki alszik, hát pihenj,
tedd a fejed párnádra,
mi majd megvédünk, úgy hiszem.
Nincs más. Csak némaság van.

S ha elalszol, bátran fogd kezemet,
hű barátként mindig veled leszek,
szép álmot és jó éjszakát neked!