Szöszmötöl a karácsony,
csomagolja kincseit,
rajtam reszket kabátom,
hallgatom kétségeit.
Jégcsapok hullnak földre,
pattan a szilánk széjjel,
arcom változik zöldre,
míg küzdök a főzéssel.
Hódarát kerget a szél,
szemembe fújja, repked,
fenyőfa mint kenyérbél,
a törzse hamar enged.
Szikráznak a csillagok,
a vacsora illatos,
ma én is boldog vagyok,
fáradtság tapintatos.
6 hozzászólás
Kedves Edit! A karácsony az egyik legszebb ünnep, a háziasszonynak meg a legnagyobb gond. Hányan leszünk, mit főzzek, kinek kell még ajándékot venni? Ízek, illatok, zamatok. A tél hamisítatlan hangulata. S jön az angyalka. Vagy a Jézuska. Vagy a nagy-szakállú Télapó, kinek, kinek a hite szerint. 🙂 Szeretettel üdvözöllek: én
Köszönöm Kedves Bödön a hozzászólãsodat.
Igen, így van.
Edit
"A fenyőfa mint kenyérbél"…gondolatot nem igazán értem…a keresztrímes sorokat következetesen viheted volna végig. Gratulálok versedhez.
Barnaby köszönöm, hogy olvastál…. a fenyő puha fa, könnyen kezelhető, körömmel meg tudod karcolni a fenyőbútort.
Tehát puha a fenyő akár a kenyérbél…..
Edit
Remélem idén nem csak a dolgos háziasszony szerepe jut neked.
Én is Andrea…:)