Hogyha mégis hazamegyek,
Mindig újra megszületek,
Megszületek, meg is halok,
S akkor végleg otthon vagyok,
Hol az otthon, és a haza,
Hol mondhatom: Édesanya,
Ott ahol az öreg tanya?
Ahol a kút ágaskodik,…
Ahol az út szétágazik….
Beszántották, összeomlott,
Nem vár ott rám senki már,
Sírba tették apám, anyám,
Régen eljött a halál.
Csak a régi keresztet látom ,
Ott a kereszten az Isten,
Ott feszült meg a kereszten,
Azt kérdezem, hol az Isten?
Mindig kérem, hogy segítsen!
Megsegített sokszor minket,
Mégis kérdi: hogy segítsek?
Nem vagy itthon, nincsen otthon,
Mindig úton, árkon-bokron,…
Hol a haza, hol az otthon?
Tán ott ahol megszülettem,
Szegények királya lettem,
Szegények királya …nem…,
Gazdagok szolgája… nem…,
Magam Uram, magam vagyok,
Most is csak úgy búslakodok,
Hogyha mégis hazamegyek,
Megbámulnak az emberek,
Elmegyek a templomunkba,
Hazamegyek … álmaimban.
4 hozzászólás
Kedves István!
Szép ez a lélekből kiszakadt gondolatsor.Bocsánat amiért így nevezem a versedet.Vers pedig a javából.Engem nagyon magávalragadtak a gondolataid,köszönöm,hogy olvashattam.Gratulálok!
Szeretettel üdv:hova
Szép kis versed tetszik. A szótagszám tekintetében lehettél volna talán kissé szigorúbb.
Nagyon szép vers, átjárta szívemet-lelkemet.
Szeretettel
Emese
Köszönöm a kommenteket és a szavazatokat is…ami a szótagszámot illeti kedves ….adler….annyira szabad vagyok, hogy nem számolom őket…felmentettem magam a számolás alól itt, éppen elég a szakmámban(közgazdász)….tudom, néha emiatt a szabályosság kívánni valókat hagy maga után….. de én már csak ilyen vagyok….köszönöm a kommentjét….