Miért kell neked
állandóan csalódást
okoznod?
Szavaiddal, tetteiddel
állandóan pofoznod?
Csak reménykedek,
mint balga állat,
várok, sejtek.
Tarka vázlat,
mi vágyaimat rejti.
De szemüveg szellemed,
mégcsak nem is sejti.
Hányszor mondtam:
– Ég veled!
Kell a francnak
a két kezed!
Mostanatól csak fékezem,
s nélküled létezem! –
Pedíg nem is te kellesz,
hanem a szavad.
Megértő, hívő,
elismerő szavad.
Hittem, hogy gyógyító
próféta vagy, de rájöttem
ripacs poéta vagy.
Fájt.
Sírtam is.
Nem tudom, hogy
vége van már,
vagy tovább húzom
magam a pokolba…
Csillag szemekkel
lesem leples lelked
– mintha a semmiségbe botolna –
És újra meg újra
fulladok tőle.
És egyre könnyező
szemekkel analizállak…
3 hozzászólás
Hú, ez nagyon nagy, Janka! Nem is találok szavakat….
Nem mind arany, ami fénylik…de fordítva is igaz…azt hiszem.
És, azt hiszem a szavaknál szebben beszél a tett, a szavak semmik, elszállnak, de vannak cselekedetek, tettek, amelyekre biztosan építhet az ember. Nem mindennapos kényszer-szülte, indulat-hajtotta cselekedetekre gondolok, hanem azokra, amelyek átívelik az időt.
Nagyon felkavaró, amit írtál!!!
Szia: én
Nagyon köszönöm, és örülök, hogy tetszett 🙂
Mennél többször olvasom, annál jobban tetszik. Ezeket a verseket ki kellene adni Janka! KÁr, hogy nem jelentkezel…üdv. én