úgy elszaladt a délután
karomban aludtál
néztem fáradtságból
megpihent arcod
mint simítja ki a boldogság
azután befészkeltem fejem
oda állad alá és hallgattam
mint szuszogsz, éreztem
leheleted hajszálaimon táncot jár
rövid volt e pár óra
csak néha kereste szemem
fent a falon az időt
hátha nem múlik oly
gyorsan ha nem nézem
hátha megáll és
pontról pontra nem ketyeg
átlépve a volt-lesz között
megmozdultál
jelenre kélt az álom
én te lettem és te én
testünk eggyé vált
ott az ébredező ágyon
karomban aludtál
By Helen Bereg
2 hozzászólás
Kedves Helen Bereg, ez nagyon szép. Jó lehet a kedveshez odabújni, vagy ha a kedves bújik hozzánk. A testi közelség, érezni minden rezdülést, sohajtást. Tetszett a versed.
Nagyon kedves, valóságszerű! Üdvözöllek, Katalin