Egy kávé illatú,
szép őszi reggelen,
rád gondolok és Te
újra velem leszel.
Ülünk majd csendesen,
fogod a kezemet,
kérdezgetem Tőled
"hol jártál kedvesem?"…
Mindez tudom, álom,
hisz egyedül vagyok.
Szomorú arcomon
magány könnye ragyog.
Előttem van képed,
ahogyan elmentél…
Szemedben fájdalom,
szívedben feledés.
Érzem, hogy nem jössz már,
hiába is várlak,
de ezek a vágyak
egyre jobban fájnak.
14 hozzászólás
Kedves Judit!
Szomorúságoddal együtt érzek. Szép vers, mint mindig.
Barátsággal Panka!
Köszönöm Panka!
Szomorú vagyok, mint mindig…
Kedves Judit!
Szép remények, és szomorú valóság, gyönyörű versben.
Szeretettel: pipacs 🙂
Kedves Pipacs, nagyon köszönöm!
Szeretettel, Judit
Kedves Judit!
Nekünk tollforgató embereknek az írás gyógyír.Valahányszor kiírod magadból a keserüséget, kicsit megkönnyebbülsz talán.A versed szép, szomorú vers.Együttérzek veled.
Szeretettel üdv.Vali
Valóban kedves Vali.
Talán egy kicsit könnyebb….
Nagyon köszönöm, Judit
Kedves Judit!
Szomorú hangulatod átérzem…
A magány igen fájó és ragaszkodó!
Meg kell szabadulni tőle!
Szép a versed!
Baráti ölelésem: Lyza
Kedves Lyza, nagyon köszönöm!
Szeretettel, Judit
Kedves, s egyben szomorú is e versed.
Amely egyébként nagyszerű lett!
Gratula!
Barátsággal:Fél-X
Kedves Fél-X!
Ilyen szomorkás napom sikeredett…
Köszönöm, Judit
Szia Judit !
Ami fáj,azt hagyni kell fájni. Egyszer csak enyhülni fog. Nem írnám, ha nem éltem volna meg.
Szeretettel.Selanne
Kedves Marietta!
Igazad van és nagyon köszönöm!
Szeretettel, Judit
Kedves Judit!
Szép, szomorú verset írtál. Az idő majd tompítja a fájdalom élét. Talán majd be is gyógyul a seb. Kívánom, hogy így legyen!
Szeretettel:Margó
Kedves Margó, vannak ilyen napok…
Nagyon köszönöm!