Motoszkál valami a szándékomban,
ásító cipőm bámul a sarokban,
jobb kezem ujja most óramutató,
köröket rajzol, mint világutazó.
Indulnom kellene már valamerre,
tétovaságom előttem keresztbe
úgy elterült, talán, hogy marasztaljon,
fröccsen a csend, hogy ő is rám ragadjon.
Elkopott kedvem kopogtat agyamban,
ösztökét én ma nem érzek magamban,
szekerem kereke megrozsdásodott,
bár repülhetnék, de vágyam elhagyott.
Morfondírozásom éhesen kérlel,
mikorra készülök el az ebéddel,
hogy kitálalván más is jól lakhasson,
s a cipő végre útnak indulhasson.