Annyi álom,
ott él benned minden álom,
Annyi álom,
hogy majd egyszer megtalálod…
Megtalálod a napot,
Meg a pillanatot,
Csak egy pillanat, mindennél többet ér;
Eget és földet is elér…
Őrült vagy,
azzá tesz minden gondolatod…
Őrültnek lenni,
Látni egy sírt ahogy betakar a föld,
Látni a múltat, látni a jövőt…
Őrültnek lenni,
mint akit nem érdekel a holnap, holnapután…
Úgy is vár a sír,
Betakar a föld holnap vagy holnapután…
Őrültnek lenni most is és ezután,
Elsodor egy lüktető, vad, kietlen világ.
Mikor megszületsz,
de hogy azután mi lesz,
Rajtad múlik-e?
Lehet akaratod, ha ott van egy kegyetlen világ,
Megtanít majd;
utak szélén felfordulni tán.
Fiú az úton, fiú az utcán, út menti árokban talán…
Senki nem segít, pedig segíthetne tán…
Ez leszel végül, ez leszel te is.
Öntörvényű és kegyetlen, ez leszel te is.
Te vagy minden és minden benned él,
senki nincs, aki értené…
Senki, aki értené,
hogy a szemedben ég valami,
Ami felemel a törvények,
az emberek fölé…
Kegyetlen senki törvények, emberek, világok fölött.
Fiú az úton, fiú az utcán, út menti árokban talán…
Senki nem segít, pedig segíthetne tán…
Fiú, a hajad borzolja a szél.
Fiú, a hangod elfújja,
elfújja a szél…
Elviszi a szél,
a lépteid zaját,
magával viszi, el az akaratot,
Hogy mindent akartál; holnapot, tegnapot…
Csak a tűz a szemedben,
Örökké, mindig él…
Élteti a senkit kegyetlenül;
törvények, világok fölött.
Élteti a fiút, aki éjjelente sír;
törvényt és emberséget,
anyát és bölcsőt,
Álmában mindent, mindent visszasír.