Parasztasszony lépked,
súlyos, nehéz léptek.
Háta görnyedt, roskadt,
fája törött, korhadt.
Kendője is foszlott,
itt-ott csüngő, rojtok.
Girbegurba ágak
égig kiáltanak.
Csak egy perc pihenőt
adj, Uram, Teremtőm!
Könnyítsek sorsomon,
letegyem robotom.
Egy part közelében,
zöld fa lágy ölében
megáll, letelepszik.
/"Pihenhetne estig!"/
de a paraszt sorsa
folyton parancsolja:
"Paraszt meg nem állhat,
senki ki nem válthat!
Nappal tiltott, bánom,
éjjel nem kell álom,
csak pihenjél virágom.
Kendőbe kötöttem
By festnzenir
15 hozzászólás
Kedves Zsófi!
Nagyon eltalált ez a versed, szinte megelevenedett előttem Munkácsy Rőzsehordója. Nem csupán azért, mert ismerem a festményt, hanem, mert nagyon találóan eleveníted meg.
Gratulálok!
Szeretettel 🙂
Ida
Kedves Ida !
A hozzászólásodban érzem a segíteni akarást. Sohasem rejted véka alá és mindig várom is , hogy a Te szemszögedből világosítsd meg , hogyan hatott rád a versem. Megbízom józan megítélésedben és jólesnek szavaid.
Szeretettel köszönöm, Zsófi.
Kedves Ida !
A hozzászólásodban érzem a segíteni akarást. Sohasem rejted véka alá és mindig várom is , hogy a Te szemszögedből világosítsd meg , hogyan hatott rád a versem. Megbízom józan megítélésedben és jólesnek szavaid.
Szeretettel köszönöm, Zsófi.
Nagyon jó vers, szemléletes.
A "Kendőbe kötve" pályázat viszont nem ezen az oldalon van, hanem a Poet.hu-n. Oda kellene feltölteni. Még belefér a határidőbe.
Üdv
Magdi
Köszönöm véleményed, és remélem a vers megtalálja azt a helyet, ahol értékelve lesz. Ürülök minden segítő szándéknak.
Szeretettel, Zsófi.
Kedves Zsófi!
Előttem a nagymamám alakja jelent meg, ahogyan fekete ruhában, megoldott kendőben cipeli be a fát a sparheltbe befűteni, egy ócska vesszőkosárban.
Nekem róla szól a versed. Köszönöm, hogy felidézted már-már elfeledett alakját.
Kicsit meglepődtem a versed végén, hogy a Munkácsy kép ihlette. Nekem az a kép színesebb, az asszony fiatalabb, de hát a festményeket mindenki a szívével látja.
Judit
Kedves Judit !
Nem az volt a szándékom, hogy aképről cm.-ről cm.-re pontosan tudósítást adjak, azt megtette a kép. Festője elénk tárta a mozdulatlanságban a mozdulatokat, . A színekken kárpótolta a paraszti világ szürkeségét. Arról írtam ami a képen nem látható, de mégis belegyökerezett az akkori paraszti élet kilátástalan helyzetébe, a kiúttalanság ami az asszony fejében járhatott. A zt nem írtam elő, hogy mindenki így lássa, nyugodtan az juthat eszébe az olvasónak amire éppen gondol.Ha az igazi festményt láttad volna, akkor is biztosan az jutott volna eszedbe ami megjelent emlékezetedbe.
Értékelésed szeretettel, köszönöm,Zsófi.
Kedves Ida !
A hozzászólásodban érzem a szándékod mint mindíg a segíteni akarás. Jólesnek biztató szavaid.
Szeretettel, Zsófi.
Drága Zsófi !
Csak ámulok és bámulok, csodás verset írtál, szeretem a képet is 🙂
Szeretettel olvastalak : Zsuzsi
Drága Zsu !
Örülök és megbízom véleményedben, ez jött le bennem. Köszönöm, Zsófi.
Megrendítően szép versedhez szeretettel gratulálok: Ica
Drága Ica !
Hálásan köszönöm és örülök neked. Szeretettel, Zsófi.
Szia Zsófi! 🙂
Úgy kezdtem, hogy a cím végérőll hamarjában kiradíroztam a pontot, mert hibának számít.
Utána egy "i"-t "y"-ra váltottam, aztán hátradőltem, hogy élvezzem versed tartalmát.
Nagyon szeretem az általad szavakkal megjelenített képet, mint ahogy Munkácsy műveit is, életének viszontagságai pedig nemcsak a festményeiben, hanem soraidból is visszaköszönnek.
A 6. sornál elakadtam, mert picit másképp jött nekem, így:
itt-ott csüngő rojtok
Nagyon tetszik ez az életkép, hozza a festmény lényeges ecsetvonásait, a művész állandó küzdelmét is.
Kívülről azt mondom, hogy a sorvégeken elidőztem volna még a helyedben, de így is csodás élményt nyújtottál nekem, amit szívből köszönök. 🙂
Szeretettel: Kankalin
Szia Kankalin !
Olyan jó, hogy vagy és minden fellengőzés nélkül , csak úgy lazán megigazítasz. Értem a pont és a vers más apró hibáira. Köszönöm észrevételed, sohasem tanulhat eleget az ember.
Szeretettel, Zsófi.
kedves Zsófi! Nagyon tetszik a versed, ezért veszem a bátorságot, hogy javasoljak néhány igazítást a ritmusán:
Kendője is foszlott,
itt-ott csüngő rojtok, /ahogy Kankalin is érezte/
girbe-gurba ágak
égbe kiabálnak.
A végén pedig: ne álmodj, virágom!"
Sorsom a halálom.
Joggal mondhatod, ki ez, mit okoskodik itt, de szerintem a vers a lényeg, hogy tökéletes legyen. Szeretettel: Kati