Képzelt költő útja

Ki volt a hibás? Ki hitette el
Hogy ő is lehet költő, neki írni kell?
Nem válaszol senki, lehajtja bús fejét,
Elhitte egykor, most látja, mily nagy hülyeség!
Írogatott egykor, tehát minek vakarja fejét? 🙂 (Fekete Miki)

De jaj! Nem neki való a kétkedés!
Számára az írás, nem más, mint küldetés.
Nincs hibás! Hite, nem vak hit már! Tudás!
Érzi, mit nyelvén tart, olyan mint a parázs.
Sárkánya hét fején, lángok közt távozó varázs. (inyezsevokidli)

Ki volt kritikussa? Ki intette sajna,
Nem üti a mércét, gyatra irománya…
Hej, mert mindég leste, várta elfogultan,
Mit szól a közönség? "Jó-e mit alkottam?"
Faggatni az olvasót, ó, minek is tette?
Megtört az akarat, lelkesedés benne… (Fekete Miki)

Bizony, gyávasága rossz irányba vitte.
Nem fogják szeretni, mindig ezt rettegte.
Szíve lelke fázott, a foga vacogott,
bárki is látta őt, mind rajta kacagott.
Hiába szállt ihlet a feje búbjára,
elhagyta az isten, elmúlt karizmája. (inyezsevokidli)

Kereste az okot, hát meg is lelte másban –
Ha nem lenne kételye, írna kitartóan.
De már elszáradt, mint virágnak szírma,
Nem nyilik közlésre, s a kékeget bámulja,
Pillangókat kerget és fülel madarak dalára (Fekete Miki)

Addig figyelt csupán a világ zajára,
míg végleg zombi lett halk belső hangjára.
Hogy mire vágyott, már rég elfelejtette.
Legeslegszebb álmát mély kútba vetette.
Lelkének húrját, sajna, többé nem pengette. (inyezsevokidli)