Kéreg alatt

Korgó vágy, forgó ágy.
Börtönöd faragó ács.
Grimaszba húzódó rács.
A makett alatt forgács.

Utad sűrű erdőben kanyarog,
kígyók hátán, pikkelyes járdán,
síntelen siklik, otthonod elhagyod;
százlábú émelyeg nyomaid láttán,
sikít, mert szelvényed vállalod.

Hüllők hátába vájtad fogaid,
szürcsöltél az élvezet kútkáváján,
vele tartottál, ráfontad karjaid,
az éj mozaikdeszkáján hevertél kábán.

Nyeltél a megrágatlan szenvedélyből,
emésztetted sistergő nedveit,
gyúrtál pirulát zéből, léből s élvből,
hogy virulj míg hegednek sebeid.

Kígyók tekergő hajfonat tánca,
gorgófőn taszító. halálos álca,
ígéretektől hemzsegő tálca,
szíved és tekergő lánc násza.

A kígyó mint az éhség vagy a tapogató
vágy motoz előre az esőerdő szőnyegén.
Itt oly színes a világ, tarka és sűrű,
a lovas előtt a színek megerednek, s lenyúlnak,
cseppeik összehenterednek a fűben,
a szembogár is megfürdik, gőzöl az aljszemérzet.
Fentebb a fákról illat szökik, párlat,
ahogy az eső nyelve alatt leolvad ruhájuk,
aztán üveglevelekbe gabalyodik a szél,
legfölül nincs már más csak fekete héj
és fehér bél.

Démon és utasa kúszik a mélyben,
hűlten és hűtlen emésztik egymást,
elfoszlanak egymás vérében,
erjedt erőkbe csöpögve át.