Keresem őt

Távcsövemmel az eget kémleltem,
előttem ragyogott a Hold,
bájos arcával mosolygott felém,
fénye szikrázón sárga volt.

Onnét fentről egy holdlakó figyelt,
szólt: Gyere vacsorázz velem,
édes űrpalacsintát sütöttem,
de jaj, nincs kivel megegyem.

Egyedül élek itt sok-sok éve,
minden barátom elhagyott,
a Földre költöztek azt remélve,
sorsuk majd jobbra fordul ott.

De én maradtam, mert ez a hazám,
bár teljesen sivár, homok és kő,
ha végignézek sziklás dombjain,
lelkemben arany virág nő.

Csillagok hallgatták szelíden őt,
minden titkot ismertek jól,
tudták, mit jelent hűnek maradni,
s hogy a holdlakó bölcsen szól.

Megszántam, ősmagánya meghatott,
szívesen utaztam volna,
de nem volt űrhajóm, sem rakétám,
így hullott tervem a porba.

Nem hívott többet, csak állt szomorún,
kezében a palacsinta,
néhány csöpp lekvár ajkán legördült,
fénnyé vált, mint csillagminta.

Azóta is fürkészem a Holdat,
éjszakánként őt keresem,
úgy szeretnék integetni neki,
hiszem, egyszer majd meglelem.