Kertemben kopogtat az ősz

Kertemben kopogtat az ősz,
ha éhes vagy és ha szomjas vagy,
hidd elég, ha csak betoppansz
és én bőségtállal fogadlak.

Kertemben kopogtat az ősz,
oly szép, hogy cseppet sem búsulok,
ahogy az avart taposom,
oly mágikus, hogy ellágyulok.

Fák arany ruhát öltenek,
utoljára borul virágba,
majd ködös, nyirkos lesz a föld,
milliárd ajak kezd imába.

Este, reggel korom az ég,
a hajnal harmatos, meg deres,
dalolva söpri az elszórt
kincseket a rongyos ószeres.

Magányomba begubódzom,
a világ már elcsendesedik,
lassan pilláira súlyos
ólom ül és elszenderedik.

Hallom ahogy szuszog a föld,
nyugodt, békés bölcsőben alszik,
zavartalan ringatom őt
szívdobbanásom messze hallik.