Kanál a kezemben, egy csupor előttem,
Aranysárga nedű, belemerítem.
Kanalam süllyed az átlátszó mélységben,
Nehezen emelem, csorog a méz lejjebb.
Ajkam résnyire nyílt, nézem a mézet,
Benne az áttetsző viaszos lépet.
Várom az édes bódító ízt,
Nyelvemre cseppentem, s kiver a víz.
Miért oly keserű? Mi történt velem?
Nem értek semmit, az okát keresem.
Tegnap még édes volt! Mi lett ma vele?
Tudom már miért! Elmentél vele!
Keserű méz csorog az ajkaimon,
Nem törlöm most le, hagyom hogy csorogjon.
Folyik az aranyló lépes méz rajtam,
Ily keserű lépet, én sosem akartam.
2 hozzászólás
Tudod kedves…
Talán nem véletlen,
A mézet töményen, még édesen sem szeretem…:)
Tetszett, kifejező, szép vers!
Kedves, Kedves!
Bizony van ilyen mikor a mézédeset is keserűnek érzi az ember. Azt mondják minden megtapasztalás előbbre viszi az embert. Versed sorai igazából nem is a mézről szólnak azt hiszem, – kifejezőeszköznek viszont nagyon megfelelt., mint a keserú ellentéte.
Gratulálok!
Szeretettel üdv:Vali