Fáradt-szürke
volt az ég
és eső szitált.
A faágak közt
sírt a szél,
s hideg harmatot
könnyezett
a fűszál.
A kis falevél
szárnyak nélkül
hullott alá,
teste elsimult
a járdán;
nem érzett semmit,
nem sírt,
mikor megtaposták.
A felhők rétegét,
próbálta,
de nem tudta
áttörni a Nap.
Az éj leple alatt
körbejárt a fagy,
nyomában jegesen
csillogott a dér.
Fázott a Föld,
didergett.
Belebújt hát
köd köpenyébe,
s fáradtan,
szinte félálomban
fordult át
a télbe.
5 hozzászólás
Nagyon jól megfogtad ezt a képet.
Főleg ez a versszak tetszik:
A kis falevél
szárnyak nélkül
hullott alá,
teste elsimult
a járdán;
nem érzett semmit,
nem sírt,
mikor megtaposták.
Kedves Leticia!
Köszönöm, hogy elolvastad a verseimet – láttam, hogy a halottak napján c. versemhez is hozzászóltál – és örülök, hogy tetszettek.
Üdvözlettel: Ditta
….nagyon lírikus a hangulata:)….szépen megfogtad a képeket….””””félálomba fordult át a télbe”….ez nagyon szép sor!!!!!!!!:):)…szia..doratea
Szia!
Örülök, hogy tetszett a versem és köszönöm, hogy olvastad.
Üdv: Ditta
Nagyon szépen megírtad!
Őszintén gratulálok.
Üdvi: d.p.