két vázlat természeti képekkel

Az első

és ti, gyökeresen kitépettek az időből
beszívjátok a mély-ibolya illatú sötétet
s elveszett lelkekként talál rátok
a füstön átszivárgó fény
s ily vad hangok vezetnek vissza
az örök körforgásba
heves ölelésekhez
villám erejével villanó szemek
s mélyrehatóak, kacér ívben nyíló
virág tekintetek
érzékcsalódás ez, kiszáradva
távoli délibáb bár

s én itt vagyok már
ó kész vagyok már

2.

nyár-hideg tajték ömlik nyakadba
ismeretlen erdő közepén
békés gyökérrengetek közt rágcsál valami
s a lombok közt röppenések kergetőznek
hé honnan jön e dal
hé onnan jön e zengés
kurjongatás s férfias öröm
mely asszonyok köré fon láthatatlan vonzalmat
elfogyó narancsárga napsütés
halk neszek apró kacajok
távolról figyelő kiváncsi madár szemek
s ismét ibolyaillat
halk neszek
halk neszek

elnyújtózva a pázsiton
ó én itt leszek

A második

a legszebb tavaszi vers nekem
a halvány páracsepp csöppenése
mint ázott újságpapírról a fáradtra olvasott ólom
mely nehéz fél-hazugságoktól sóhajtva szabadul
vagy fél-igazságok-e itt e zöld árnyalatok
sárga sugarak s vörös földdombok

ki tudja vajh tán amott az ifjú férfi barna kalapban
s ha tudja miért nem közli oly életszagú hangján
elrejtett szemeit nem találja felette a korai rigó
hiába rezzen az ág
gondtalan zümmögés és mézillatok hiába csalják
mit nem tudhatok hiába keresem

eltitkolt e kis sziget itt
oly kedves énnekem a tavaszi vers
mely csak ott a kalap alatt lakik

ki nem bújik már

elhervadt hóvirág

s néma száj