Árnyékban ülök
felfogja előlem a napot
egy nyárfa
csobban a tóban a víz
felszínén nesztelen
fürdik a fény
az
alkonyatra várva
Nyár van
forróság közeleg
valószintűtlenül
kék
az ég
s kis fellhő- pamacsok
úsznak felettünk
messszi égtájakfelé
Ma vihar
mennydörgés nem lesz
bújj hozzám Kedves
mégis
ha félsz
bújj hozzám ha
karjaimmal
átölellek
érintésed vágyakat ver
majd bennem
ha támad a szél
2.
Nem tudsz eltagadni
Nem tudsz eltagadni
árnyékként követlek
megvert megáldott
képzeletemmel
mely őrzi a csodákat
lábad ívét
csípőd hajlatát
a vállad
s hiába tagadsz meg,
s hiába szorítod
vékony vonallá
szép szádat
a testedből átütnek
rám a
vágyak
s látni téged visszavárlak
és éjszakáimon
visszatérsz te
kínommá
s vágyammá felépítve
ÉBENFA ÉS MÁRVÁNY
s újra látlak
látom a csodákat
zuhog az igézet
kitakart testemmel
virrasztok érted
kitakart
forró idegekkel
nincsen előled menedékem
szavak
mondhatod: szavak
de nem tudod meg
ha hallgatok
és nincs hitem
a hallgatás erejében
az ősanyag vagy
bennem
a paráznaság
égető hiánya
titok vagy
kőteher
kárhozat
nem vagy itt
van-e legalább
részvéted irántam ?