Rajzolnék én nagy-nagy tüzet,
Lángot, bármit, nagy szerelmet,
Nagy láng, nagy tűz, várlak régen.
Létezel te? Nem is értem.
Zokognék én karjaidban,
Síró sellő a habokban,
Síró tündér, síró lányka
Belesírhat a magányba.
Szeretnék én, gyűlölnék én,
Nem tudom, hogy ki az enyém,
Imádnék én, mint még senkit,
Sok-sok embert… nem tudom, kit.
Nem szenvednék, de megteszem,
A sors keze játszik velem.
A bizalom mint a mámor,
Reménységem mint a kámfor.
Fehér rózsa a becsület,
Élet sója a szeretet,
Szép igazgyöngy a boldogság,
Tenger mélye az igazság.
Hűvös forrás, erdők, hegyek,
Hazám, szobám, nyarak, telek,
S minden, amit csak szeretek,
Sosem hagylak el titeket.
Rajzolnék és verset írnék,
Csodákat is teremtenék,
Minden embert tanítanék:
Az életből sosem elég.
4 hozzászólás
Kedves Maat Ka Ra!
Csodálatos ez a vers, mind hangulatát, mind őszinte vallomás jellegét tekintve, olyan, amit többször el lehet olvasni, és az ember mindig megdöbben, milyen különös a szépsége és nem lelni benne hibát.
Látom az évszámot, hogy ez egy régebbi darab, de én nagyon szeretnék más verseket is olvasni tőled.
Szuper lett!
Üdv.:Tamás
Kedves csajszim!
Tegyél meg minden olyat, amihez kedved van, amit igaznak és helyesnek vélsz! Legyen teljes életed!
Puszi!
Kedves Hozzászólók!
Nagyon szépen köszönöm kedves szavaitokat, nagyon jól esett olvasni őket! És igen, teszek még fel verseket, remélem, azok is tetszeni fognak Nektek! 🙂
Üdv,
Maat Ka Ra
Nagyon jó ilyen szépen csengő és rímelő verset olvasni. Örülök, hogy idetévedtem, mivel ezt már levették a főoldalról. Tetszik a stílusok.
Szeretettel: Kata