Visszakérném gyermekkorom aprócska
gyapjúkesztyűit, s apám kézmelegét,
kezemben őrzött simításokat.
Kérgesedik már sok-sok emlék.
Egy ház, hol minden téglát ujjaim nyoma
erősített, de elkoptak lassan
az ígéretek, kézfogások, falak.
Hja, a kőfalak is leomlanak…
Felém nyújtott kezekbe tettem
egész, fövenyre szánt életem.
Elvetélt jövendőkre révedek
még, és elengedem kezetek…
6 hozzászólás
András kedves,
Ne tedd…
Azok a kezek,
Téged védenek,
Ha engeded…
Jó vers, András, gondolatiságában és eszközeiben is.
aLéb
Nagyon szép, gondolatsor…átéreztem. Vannak benne szívet sajdító mondatok, amik örökre a szívünk mélyére kerültek, és ezért nagyon szépek. (apám kézmelegét), pazar kifejezés…
Gratulálok András!
köszönöm, hogy olvastátok
Milyen szomorú! Kicsit úgy írtál, mintha már elmúltál volna vagy 80 éves, de épp ez volt benne a kísérteties; az idő múlása és az emlékek visszaidézése.
Gratulálok, érdekes vers! 🙂
köszönöm, kedves fanofgd:)