Ki gyakran felhők alatt ébred,
s oly ritkán süt reá napsugár,
kit sárba tiport már az élet,
s megrugdosta, mint kivert kutyát,
fájó kínok közt nyüszített, sírt,
part helyett csak iszapot markolt,
míg mély, húsbavágó sebeit
nyaldosta, mégtöbb ütést kapott.
Ki mély poklokat megjárva élt,
s évei során alig kapott
a fényes napból szikrányi fényt,
de tőle szíve mégis ragyog:
Ő az, ki poklok legmélyén jár,
mégis bízik, s remélve kutat,
mert csak Ő ismeri igazán
a kifelé vezető utat.
6 hozzászólás
Kedves Zsóka!
Nagyon megérintett ez a versed, teljes mértékben azonosultam vele.
Gyönyörű és kifejező sorokba foglaltad a gondolataid.
Örülök, hogy elolvashattam.
Üdv.:Tamás
Kedves Tamás!
Örülök, hogy itt jártál és elolvastad a versem.
Köszönöm kedves hozzászólásodat.
Üdvözlettel: Zsóka
Gyönyörű vers. A rengeteg szenvedés után mégis ott a remény, a kapaszkodó. Erőt lehet meríteni a versedből.
Üdv.: Phoenix
Szia!
Örülök, hogy úgy érzed, erőt adhat a vers. Nagyon jól értelmezted a légyeget: akkor, abban a pillanatban ez volt a lényege. Valakinek szólt, akinek nagyon szüksége volt bíztató szavakra.
Köszönöm a látogatásodat és a kedves szavakat, valamint az értékelést.
Üdv.: Zsóka
Szia Zsóka!
Nagyon szépen megírtad ezt a verset.Kétségbeesés és fájdalom érezhető a soraidból.
A vége reményt keltő.Olyan hatást kelt, mintha vigasz vers lenne.
A "ki" szó többszörös említése miatt.Nagyra becsülöm azokat az embereket akik vigasztalnak.
Gratulálok a versedhez.
Szeretettel:Ági
Kedves Ági!
Köszönöm a látogatásodat.
Jól érezted, szerettem volna valakibe némi életet lehelni a verssel. Tökéletesen értelmezted minden sorát, örülök, hogy átment. Talán az, akinek szólt is megkapta az üzenetét.:)
Szeretettel: Zsóka