ki tudja mikor és hol hullik majd ki
a toll a kezemből
ki tudja meddig kanyarognak
a furcsa kék vonalak
ki tudja milyen ábrákat rajzolok még
lelkem meddig üzen a kéznek
ki tudja lesz-e még
amit el kell mondanom
*
bár nem látszik fogyni a szó
nem érzem csökkenni a feladatot
súlya mintha mégsem nyomasztana már oly erősen
könnyebb lett az út?
vagy erősebb a láb?
a hit?
a belső meggyőződés?
az értelem feletti tudás?
de lehet
csupán csendesebb lett a lelkem
kevesebb az elvárás
kevesebb a terv
mennyivel könnyebb úgy
ha nem akarom megvalósítani azt
amiről úgy sem tudom
micsoda is valójában
csak hagyom
hogy rajtam keresztül megvalósuljon
mennyivel könnyebb
ha nem akarom elmondani azt
amiről úgy sem tudom
mit is akar üzenni valójában
csak hagyom
hogy rajtam keresztül megnyilvánuljon
mennyivel könnyebb
ha nem akarom megválasztani az utat
amiről úgy sem tudom
hová is vezet valójában
csak hagyom
hogy léptemi elvezessenek a célhoz
mennyivel könnyebb
ha nem akarom eldönteni ki jön velem
amikor úgy sem tudom
kire is van szükségem valójában
csak hagyom
hogy együtt haladjon ami összetartozó
mintha mostanában mélyebre hatolna a szó
már nem csak a felszínen kanyarog
beleivódik néhány lélekbe
hozzáad és megváltoztat
elvesz és átalakít
boldogít és felemel
eléri a célt
amit még most sem látok igazán
de ez nem is számít talán
hiszen én vagyok az eszköz
és a végrehajtó
magára hagyott az Alkotó
*
ki tudja meddig hívnak még a szavak
hogy írjam amit élni nem lehet
ki tudja mikor lesz vége
mikor mondják: a költő elmehet
ki tudja miért vagyok itt
talán csak Érted jöttem
ki tudja mikor megyek el
talán már lelkem is ide kötöttem
6 hozzászólás
Az évek múlásával egyre bölcsebb az ember, már nem akar semmit olyan görcsösen, mint egészen fiatalon. És valóban, csupán eszköz vagy az Alkotó kezében. Nagyon szép a versed. Gratulálok: Colhicum
Kedves koma !
Tetszik a versed ,gratulálok.
Szép napokat kívánok!
Szervusz Colhicum!
“..mint egészen fiatalon…” ez azért jó mondat, mert valóban fiatalnak érzem magam, de sokkal bölcsebb fiatalnak 🙂 , aki azt is elfogadja lassan, hogy valóban “csak” eszköz, de kezd kiderülni, hogy minden kis eszközre nagy szükség van.
Szeretettel: koma
Honlapom: http://www.verselo.gportal.hu
Szép napokat kívánok!
Szervusz Santiago!
Ez a legtöbb, amit egy vers elérhet…
Szeretettel: koma
Honlapom: http://www.verselo.gportal.hu
Szervusz kedves Koma!
Mindig elkápráztatnak a soraid!
Mindig adsz valami újat.
Mindig van versedben valami
ami a vasárnap,
vasárnap mit az szó
ünnepétől kaptam
vasárnap melynek
pompáji elvarázsolnak
Vasárnap mely új fénnyel ébred
Éltet, erőt ad, vígasztal a versed.
Szeretettel üdvözöllek és köszönöm a szót melyet megosztasz velünk olvasókkal.
Marica
Szép napokat kívánok!
Szervusz Marica!
Örülök, hogy szívesen olvasol és jó érzéseket keltenek benned az írásaim. Köszönöm a vers sorokat!
Szeretettel: koma
Honlapom: http://www.verselo.gportal.hu