Kicsi, őrült

Vörös bársonyba fon,
arcon csókol a lemenő Nap.
Sugarait ontja rám, ahogy
balga koldus szórja szét
mindenét.

Így adnék én is neked
álmot, bölcsőt, színeket,
füstből aggatnék köréd
pilletestű szíveket.

Talán a finom semmiségek
építik hozzád utam,
s mikor már csak derűsen égek,
beléd szőhetem magam.

Addig meg csak
érted él az álom, a bölcső, a szín,
körbetáncol, elénekel,
buborékot fúj feléd
a csacska rím.