Itt hagyott az álmom.
elszállt, tovarepült,
amerre az égbolt
mindig fénylő, derült.
Csillogásra vágyott,
ragyogó csodára,
remélte, hogy távol
ráakad nyomára.
Ott, hol nem ismerik
fáradtság hatalmát,
pengő húrok zengik
boldogság dallamát…
Visszatért az álmom
csúnyán meggyötörve,
virágos vágyait
láttam összetörve.
Nem akar már szállni,
szereti a csendet,
megnyugvást árasztó
határtalan rendet.
6 hozzászólás
Judit kedves!
Álmaink gyakorta összetörnek, álmodozásaink pedig valótlanok. Valóban csak a "rend "segíthet. 🙂
Szeretettel: pipacs 🙂
Kedves pipacs, nagyon köszönöm!
Kedves Judit!
Gratulálok versedhez. Nekem nagyon tetszik. Mind a megfogalmazás, mind a mondanivalója. S no igen, az álmok már csak ilyenek. Dédelgetjük őket, néha mégis szöknek. Majd idővel csalódottan, megtépázva visszatérnek. Biztos, hogy ezek "csak" álmok? S nem a megtapasztalás…?
Téged olvasva Judit, egyre jobbak, egyre tetszetősebbek a verseid. Gratulálok.
Szeretettel Rita
Kedves Rita!
Álmodozni jó, csak veszélyes.
Ngyon köszönom, hogy olvastad!
Szeretettel, Judit
Kedves Judit!
Nagyon szép ritmusú vers.Bizony igaz álmodozni olykor veszélyes!
Szeretettel:Ági
Igazad van, talán jobb a földön járni…
Köszönöm!
Szeretettel, Judit