Kikelet a Pilisben

Virágszőnyeget terített elém a kikelet,
napsugár cirógatta szelíden a ligetet.
Virult a tarsóka, boroszlán, mezei zsálya,
repesett a lelkem, mert szívemhez szólt a bája!

Erdőn, réten pezsdült az élet, zsongott a tavasz,
Szent György hava kélt, s már szedte a lábát a ravasz.
Viháncolt a fény, bizony, szeszélyes volt április,
aranyesőt szórt a május, s mily szép lett a Pilis!

Buja lett, burjánzó, friss és agg tölgyeitől dús,
bükkfák ölelkeztek liánnal, s dal szólt, édesbús.
Éltes fa tövébe ültem le csöppnyit pihenni,
behunytam szemem. De jó volt kicsit semmit tenni!

Egy kicsit megállt a Föld, velem együtt szundított
jóízűen, homlokán egy ráncot zsugorított.
Közben árnyak suhantak, s vele a Nap karöltve,
hűvösödött, megborzongtam, a Hold kélt köszöntve.

Míg én nyugovóra tértem, feléledt a berek,
előbújtak a vadak, ébredeztek a szelek.
Ragyogó csillagok az égen táncra perdültek,
baglyok huhogtak, s az ében tücskök hegedültek.