Lét és nemlét közt ki szab ma határt,
Veled az élet is nekem busás.
Gyönyörű göndör hajadba túrok,
Elmerengek a közös múltunkon.
Fényt adtál újra életembe,
Nekem gazdag erős védelembe.
Nincs más célom nekem újra csak Te,
Kiáltom! Ki hinné!? Újra Vele!
Veled ismét az élet lett a kincs,
Nélküled kérlek hidd, már semmi sincs.
Végre kezem kezedbe kulcsolom,
Látod? Újra van szép napom!
7 hozzászólás
jó, de a részletek szétesnek, azt kéne homogénizálni, ami fontos, egyébként jó minden.
Szétesnek, mert az egész vers erőltetett. Ez sajna nem én vagyok.
Köszi!
L.
Szétesnek, mert az egész vers erőltetett. Ez sajna nem én vagyok.
Az "egyébként" pedig Lyza adta.
Köszi!
L.
Kedves Attila!
Az általad megírt vers vagy más alkotás mindig a Tiéd legyen! Csak azt fogadd meg a tanácsokból, ami Neked is tetszik, mivel akkor, ha mindenki véleményét megfogadod, a végén valóban nem a Tiéd lesz a vers vagy másféle írás! Ne keseredj el, hiszen érzéked van a versíráshoz!
Szeretettel: Kata
Kedves Attila!
Ezt én is szeretném tudni, hogy mit jelent ez a sorod?
"Az "egyébként" pedig Lyza adta."…
Én ezt a versedet nem is láttam még!…
Szeretném, ha megmagyaráznád!
Lyza
Nem értem, h mit akarsz, Lyzával, mondani; bővebben , ha van kedved, köszi
Ha hallgattál volna, bölcs maradtál volna.
Egyre igazabbnak érzem magamra.
Sokan szóvá tették már, hogy túl szomorúak a verseim. Hát írtam egy olyant ami kicsit vidámabb és megfelel az összes elhangzott kritikának.
Jelek szerint nem sikerült.
Úgy hiszem maradok annál, ami engem boldoggá tesz, természetesen figyelembe véve azokat, amiket Tőletek tanultam/tanulok.
Köszönettel,
Lalyos