Párnám vagy éjjel,
nyári hajnalon
hűs takaróm,
bús álmomban
ölelő két karod
híd
az alfa-lét,
s a valóság között.
Míg alszom,
kevés az élet…
az ész is ólom-
nehéz…
ám a Hold egyszer
elköszön…
S míg szívdobogva
vár kávéval
egy szokássá vált ritmus,
a reggel nő Világgá,
ha érezhetlek újra,
s hallhatom a hangod.
8 hozzászólás
Ez egy nagyon szép szerelmi vallomás!!!
Élvezet olvasni versedet, kedves Tamara. Gratulálok: Colhicum
Gyönyörű vers, kedves Tamara, gartulálok a képeidhez, a hangulathoz.. az egészhez.
aLéb
Kedves Rozália, Colhicum, aLéb!
Köszönöm szépen az értékeléseket.
Itt a tavasz, a szerelem is…!!!
Hasonló szép érzéseket kívánok Nektek is.
Tamara
Gyönyörű! öröm volt olvasnom!:)
Kedves sleepwell!
Köszönöm szépen, kedves vagy.
Tamara
Kedves Tamara bizony a szerelem…. csodákra képes. Gratulálok versedhez. 🙂
Kedves Gyöngyi!
Osztom a véleményed: a szerelem a leggazdagabb ihletadó, szerintem kivétel nélkül mindenkinél. S az, hogy ezt az érzést néha én is meglelem ( s remélem, most igazán, végleg rám talált), boldoggá tesz nagyon.
Köszönöm szépen, hogy nálam jártál.
Tamara