Kinek nem inge, vegyen kabátot

Többször mondtam már az életemben,
hogy nem bírom tovább, közhely, ha úgy vesszük,
mert sokan használják ezt a kifejezést,
amikor becsődölnek, anyagilag, érzelmileg,
munkabírásilag.
Teljesen komoly problémák is akadnak,
a harmadik szomszéd az Ilus azért vartyogott,
mert a frissen épített műkörömcsoda,
a jobb keze középső ujján, a hajdinavirágos türkiz minta
megrepedezett, így kevésbé látványosan tud bemutatni
a sok telepesnek a kocsmában. Azért hívja őket így,
mert gombamód szaporodnak. Nem is értem miért
nyomja ezt a zavaros sódert, félretaposott
piros lakkcsizmájában, mikor lerí róla, hogy
imádja a pultozást.
Azt hiszik leányálom oda járni, merni az ételt, törölgetni
a kocsma gerincét, támaszkodni neki rézsút csontos csípővel,
befogadni az artikulálatlan, gömbölyű böfögést,
ami olyan természetes egy korsó elfogyasztása után,
mint a hajnali napfelkelte, csak nem olyan szép.
Múltkor beleesett egy viaszosvászon-darab,
fogalma sem volt hogyan, a csülökpörköltbe,
mert azt is felszolgálnak, taktikából,
hogy ebédre se menjenek haza az alkoholegerek.
Az asszonyoknak is jobb, már ahol van ilyen lábasjószág,
legalább löttyintenek az uruknak egy kis meleg levet.
A csinos Ilus meg csak illeg-billeg gyűjti a jó szót,
a borravaló mellé, takaros kötényébe.