Meg a patáliákra,
arra, mikor mérges vagy, majd
mosoly suhan a szádra.
Csak bámulom a plafont, az
arcod látom rajta. Már
nem is kívánok rég semmit,
csak egy újabb éjszakát
Hozzád bújva. Elveszek a
sötétben, melyben tisztán
csillan egyetlen érzés, mint
nem tud semmilyen gyémánt
s írnom kell, hogy tudd egyszer
majd, nem múlik el perc, hogy ne
féljek, nem látlak újra,
vagy mint papírkendőt, dobsz el…
S fektemben a sötétben nem
gondolok másra, rád csak,
a patáliákra, és a
szívfacsaró hiányra…