De sok levelet talál még
a rongyos fátylú, hulló köd!
Millió arc, emberi lét
rajzát temeti majd a rög.
A szépnek tűnő rendelet
homályában szántás takar
torz számokat, mint kenyeret
jósoló magvakat…Avar
tűnik el nyomtalan, papír
mint írás, régen romló pénz
gyűlhet még vagy elnyeli sír,
a bomló agy, a józan ész.
A köd csak száll, nem töri át
gyenge napfény, hideg eső.
Ember vakon vár új csodát,
gáncsol, ha nem lehet első.
Van aki édent földre hoz,
törvény-tortából jót szakít,
nappali fényt is eloroz…
Köd leplez el kínt – bent és kint.