Koldus-karácsony

Tündöklésnek vége,
lesz koldusnak szépe.
Kidobott fenyő,
őrzi a levágott erdőt
Hideg éjjelen
hajléktalanként képzelem
Utca emberének magam.

Újra itt; megkésve.
Eljött a karácsony,
az utca képe:
januári jégcsepp a rácsokon.
Hideg vas.
Őrzi bezárt szomorúságom
– leveszem kabátom.

Azzal lejön a szégyen is,
ajándékot régen; nem kaptam –
hisz mi kény ez?
Folyton csak kérdez:
átkozott-e az élet?
árnyék-folt nadrágom
magamra varrom.

Koldus élet, elképzelt lélek
karácsonyt ülnek a hosszú éjjelek.
Jó volna egy kis krumpli,
a szemétből szedett holmi;
lyukas cipő, rongyos idő;
szunnyadó lélek, elcsépelt élet;
járda-part, keservet mar.

Csak ember vagyok méltóságtól fosztott.
Ki minden éjjel Dunába hídról ugrik,
csak hogy lemossa a nappal disznóságait.
Főleg így karácsony után
januárban a hideg utcán.
Magamba fojtanám a magányt,
s mennék édesanyám után…