Költői létkérdések ma

Modern világban
Élettelen élünk,
Verstelen, rímtelen:
Nagy ódákat zengünk.

Kellene valami új –
Hasít át rajtunk
Zord sorsaink
Hamvai közt

Mennék majd,
Ha te is jössz,
De nem fogsz! –
Te úti csősz

Hitted-e a hited?
Boldogan, szomorún
Egy májusi
Havas napon

Istennek ígértem:
Leszek hálás! –
S én ígéretem:
Menten szegtem.

S tajtékzó űrben
Úszó lovammal
Szántom fel ma
Vihar-felhőimet.

Fogd meg a
Meg-fog-hat-atlant!
A bájos fogalmat,
Mi egykor széllel

Szemben szállott…
Íme, emitt egy
Volt-korok árnya:
Egy téli tölgyfa

Áll az úton
Egy-magába;
Engem cseng
Minden ága.

Minden. Ág a
Végtelen homályába
Vész, akárcsak te.
De én megtartlak…

És nem engedlek
Soha sem el,
Jöjjenek bármily
Közhelyes közhelyek!

Lélek! –
Egyedül születtél,
Hát úgy is múlsz meg!
Kellene valaki? –

Aki szeret téged.
Nem vagy Needy,
Csak utálnak, véged!
Egyedül is végzed! –

Szíved ilyen
Vallomásokat zeng;
Te vagy a papír,
S tollad a lelked.

Nem jut neked más,
Csak a halál-ítélet,
Amit sorsod magzatként
Régen feléd intett.

S talán nem is
Értél semmit…
De mégis szeretted,
Amit csináltál

Boldogan, mint
Anyjának a gyermek:
Elsűllyedsz; annyira
Ezt rezegted!

Te boldog idők
Víg örököse!
Miért nem látsz
A szálkáidtól tovább? –

Bevallhatod neki!
Elutasít úgy-is! –
Mint eddig mindenki!
Zord a lelked:

Nem érsz semmit
Lásd be!
Ne légy kegyetlen! –
Csak fogadd el ezt.