A terem zsibong töltődik kivár
S ha minden széksora megtelik
Ráteríti zengzetét mint sivár
Kihalt pusztára vihar az esőt
Felcsendül éled szárnyra kél a mű
A zenészek megannyi elfojtott
Indulat és felszabadult erő
Diadala önfeledten sír felzokog
Szelleme elszabadul szárnyal zeng
A hallgatóság lúdbőrzik ámul
Test megfeszül elme döbben mereng
Szív kapkod lobban lélek belereng
Vad szenvedély dalol rohan felénk
Sorvad tűnik a mindennapi fáj
A lét elhozza mit rég megígért
Lényünk derül s belül ébred a fény
A zene szól bömböl sír fohásza
Tűnt lelkek üvöltése imája
Hömpölyög sorsok kálváriája
Sikolt vágyaik szimfóniája
Élesen zengik fényes fúvósok
A húrok sírva terítik elénk
Billentyű visít puffannak dobok
A mindenség lódul süvít felénk
Lét diadala harsog zúg a lég
Kis időre egy lettünk a sorssal
Csak érezni s élni még, még, még
Kihunyt vágyaink tolulnak elénk
Csillogó szemek szivárgó könnyek
Megérthettük nincs helye közönynek
Ünnepe jött el a szenvedélynek
És vége a reménytelenségnek
Már tudhatjuk mi vagyunk a végzet
Lényünkből fakadó bús ítélet
Megéreztük miről szól az élet
S lelkünkben kergetőznek a fények