Könnyezik a Föld. Sápadt, zokog keservesen.
Erőtlen, könnyei szennyezett patakká folynak.
Benne az élet segítségért kiált, jajgat-
Most tehetetlen, reményei egyre csak fogynak.
Ne temesd még álmaidat, vágyaidat! Higgy!
Ébresztő! Ordíts! Dühöngj! Mutasd meg haragodat!
Ne hagyd pusztulni mérhetetlen kincseidet!
Szíved szakad? Ordíts! Dühöngj! Hallasd a hangodat!
Egykor gyönyörű voltál, de még most is lehetsz!
Ember! Állítsd meg a haszontalan haláltusát!
Öleld át a Földet szerető karjaiddal,
óvjad, védjed álmaiddal! Dobd el a gyászruhát!
6 hozzászólás
Kedves Elizabeth! Időszerű ez a vers, jó, h megírtad, írjunk, beszéljünk, tegyünk érte! Üdvözlettel: én
Kedves Bödön!
Nagyon örülök annak, hogy olvastad a versemet. Külön köszönöm kedves szavaid! 🙂
Ostoba állat az ember.
Látja a bajt, de nem ébred.
Így a világ tele szennyel
Veszte jön, és az enyészet.
Izzik a Nap csuda módon
Alkonyi ködbe veszejtve
Annyira pusztul az ózon
Itt a világ veszedelme.
Vége a dalnak, elég volt!
Íme az emberi állat
Lép, de az égen a vérfolt
Ordasa lett a Világnak.
Nehogy túl késő legyen!
Szeretettel: dodesz
Nagyon örülök annak, hogy olvastad a versemet. Külön köszönöm kedves szavaid! :)Remek, bölcs és igaz verset írtál, köszönöm!!!
Kedves Zsuzsa!
Tetszett ez az aggódó versed a Földünkért!
Szeretettel gratulálok: Ica
Nagyon örülök annak, hogy olvastad a versemet. Külön köszönöm kedves szavaid! 🙂