vákuumos dobozba zárt álmaim
halkulva halványul szuszogásuk
a víz alatt a tűz alatt a föld alatt
a minden alatt és a semmi alatt
mint szmoggal szőtt éji boltozaton
foszló tbc-s csillagköhögések
a testtelen üresség súlytalan ölében
némán lebeg el süket sikolyuk
ahogy halkan hátat fordít a föld
farkasvonyító csendben igéz
kisfiúvá játszva a holdanya
éjszakafürtű selyemsóhajú csókkal
fénylő üstökű jégszívű csillag
izzón feketéll körbeölelve a kozmosz
s ahogy én nézlek a fényévpillanaton túl
csak földre vetett köpeted csillog
múló hiúsággal, hűtlen szívszakító
szakadékkal tépi a szívem a most eleven
ragyogó múlt feketévé zubogó vére
élni taszított haldoklón vajúdó darabokra.
kozmoszi porba tiport néhai büszke erő
szétszéledt olvadozó parazsad feketéllik
néhány fényperctöredékben tör fényt valahol
hamufelhő kormozta koporsó emlékét betemetve
messze a végtelenen túl új korok új kontúrjai közt
ám jajszava nem jut ki az áttetsző műanyagfalakon
koppan a fény
2 hozzászólás
Kedves Dávid!
A cím is érdekes számomra, de igazán a lezáró sorként "hatásos" ez a két szó, mert akkor tényleg koppan, és a koppanás is hallatszik, mint amikor legördül egy kő valahonnan, vagy egy kis kavics. Olyasmi ez…..
A hangvétel nagyon tetszik, szép szavakat használsz.
Gratulálok.
üdv:
Zsuzsa
Dávid, küldtem számodra egy üzenetet itt a honlapon egy röpke kérdéssel -csak gondoltam jelzem.-
üdv:
Zsuzsa