KörDámaKör

Szürke arcára
hófehér maszk kerül.
Ében szemébe
csillogó fény terül.
Vérvörös szíve most
lassabban pumpál.
Hátradől a székben,
semmin sem munkál.

Cserfes kis gondolatok
Serege alszik.
A nyugalom termében
Lélegzet se hangzik.
Ódon vaságyban a
Dáma most pihen, s
Álmodik némán, míg
Senki sem figyel.

Álmodik másról.
A vasútállomásról.
Álmodik jégről,
a bús lovag szívéről.
Álmodik a jóról,
hogy leszáll a lóról,
álmodik szépről,
hogy vöröslik kékből,
álmodik szóról,
az őszinteségről,
álmodik szívről,
a dobbanó gépről,
s álmodik Maxról,
a minimum-fixről,
végül álmodik arról,
hogy felejt e sz.rról
mindent!

S felkel a Dáma.
Árnyéka várja.
Leül a géphez.
Semmit sem kérdez.
Felveszi a munkát,
felveszi a kalapot,
felveszi a maszkot,
mit eddig nem mutatott
senkinek.
Felveszi a vánkost,
a hóból valót,
s elemzi: hogy kapott
a sorstól karót…