Sivár falak, fehér ágyak,
Az ablakon ki-be jár a szél.
A fertőtlenítő mély szaga,
Az üvegen túl a fehér tél.
Vészt jelző csengő gyúl, csörren,
Nővér siet ajtónk előtt.
Szobákban fekvők szenvednek:
Arcukon kín, könny jön szemükből.
Fájdalomtól gyötört testbe
Csövek végén tű hatol.
Tehetetlen, tűr az ember,
Vár, tán mégis jobbat hoz a sors!
Minden sejtben riadalom:
Jön a vég, vagy van még élet?
Önként tör fel az ajkakon:
Miért pont velem teszed Istenem?
Nem jön válasz, nincs ki mondja.
A beteg csak befelé figyel.
S mert ki az életet adta
Nem felel, marad a rettenet.
8 hozzászólás
Kellemetlen élményeidet szedted versbe. Remélem kiírtad magadból a fájdalmaid, s túl vagy rajta. Kívánok minden jót!
Szeretettel
Ida
Köszönöm a jókívánságod, kegyetlen, keserű tud lenni a világ! Szeretettel üdvözöllek:Magdi
Micsoda fájdalmak, napról napra a kórházban a rettenet.
Gratulálok
Igen, a kórházakban rettenetes dolgokat látni, belesajdul az ember szíve. Köszönöm, hogy elolvastad, szeretettel üdvözöllek:Magdi
Kedves Magdi!
Ha saját tapasztalat nem lehet könnyű leírni…
Ági
Sajnos, valóban saját tapasztalatok. Egyre nehezebben viselem őket. Szeretettel üdvözöllek,Magdi
Kedves magam!
A hangulat teljesen átjön a versen .Rideg amilyenek a korházak .Ezenkívül tetszik a kifejezés, :A beteg csak befelé figyel".Gratulálok meg/ki írásához.
Köszönöm, hogy elolvastad. A kórház, a betegek világa bizony nagyon rideg, félelmet keltő. Ezt akartam érzékeltetni. Üdvözöllek, Magdi