Korpusz-talajon

Nem fog ki rajtunk gond, bú, betegség,
elmenekül a szomorú halál.
Mert áprilisban semmi sem sivár,
ifjúság támad, múlik öregség!

Sarokba bújt a moly ette restség,
tettre kész napok, túracipő vár.
Dongó a réten virágra száll már.
bolond a szívünk, dobog…, ver…, tessék!

Ki itt boldog ó, csak a dolgozó,
szolgál serényen, szerszám kezében…,
s bolondok vagyunk, ez a mi bajunk!

Tavasz hevében, új életében,
hévvel viruló, s utódot hozó
korpusz-talajunk, emberi fajunk…!