Kósza szél

Tépett göncű fák fakó keresztje
földön kúszva lassan égig ér.
A napkorong bíborban hentereg,
lobbanó világa zord szelet ígér.
Holt halomra hull vértelen levél,
kihűlt helyén nem fakad mosoly,
fagyos a perc, dermed a sötét,
kósza szél köpenyén tél kölyke oson.
Ág tövéről lomhán szárnyra kap
nesztelenül egy vén bagoly,
röpte mint a vég: hangtalan,
s korhadék ölén csöppnyi lét
tudja jól hiába riad:
– vackán felejti melegét