Lassan, nehezen tanul az ember,
Lottózik, játszik, bár sohasem nyer.
Szeret, mert kergeti átkos szerelem,
Szerettelek, és fájdalom lett csak a kenyerem.
Ha fáztam, egyedül fáztam.
Ha beteg voltam, égtem lázban,
Nem ápoltál, mellettem nem álltál.
Ha nő kellett, nem rám vágytál.
Ha csókoltál, hideg csókot kaptam,
Hiába izzott forrón, tűzzel az ajkam.
Köszönök most mégis annyi
Nem csókolt csókot,
Köszönök minden nem mondott,
Csak kívánt bókot.
Köszönöm, hogy nem láttál,
Mikor remegtem csendben,
Köszönöm, hogy nem vesztem
El soha szemedben.
Köszönök minden rideg
Szót, fájó érintést,
Köszönöm, hogy hagytál
Tévedni minden tévedést.
Köszönöm, hogy hagytad
Magad igazán szeretni,
Köszönöm, hogy nem tudlak
Téged elfeledni.
Lassan, fájón tanul az ember,
Játszik, bár soha, sohasem nyer.
6 hozzászólás
szerintem…….J?
hát… igen, úgy indult, hogy J lesz… csak aztán hirtelen nem ő lett. hanem egy kevert dolog. igazából az érzést akartam visszaadni. Jnek sokkal többet köszönhetek, neki másféle köszönöm vers jár. (az is kész, ha gondolod majd elküldöm)
A legszebb szerelmes vers ezeken az oldalakon.Legalábbis szerintem.Versed
minden szerelem himnusza.Mert miéert is van a szerelem ,ha nem azért,hogy fájdalmat okozzon?S ráadásúl akkor a legszebb-bár ez paradoxon-amikor fáj.
Tisztelettel!
most úgy pirulok, hogy nagyon… köszönöm szépen!
Így is nagyon szép a versed! Tudjuk, hogy sokszor veszíthetünk, és ritkán nyerhetünk, mégis megvesszük azt a LOTTÓ-t ….Mert játszani jó….
Szeretettel: Zsuzsi
Köszönöm, Sosy 🙂