Mint kristályba zárt angyalt
Úgy tart fogva önző lelkem.
Nem engedlek el sosem, talán.
Bár lehet, hogy megteszem majd,
Talán, egy újkor hajnalán.
De addig maradsz bezárva,
De hidd el, nem leszel árva.
Velem leszel összezárva.
A varázsigét nem tudom,
Nincs értelme szabadulnom.
Lélek a lélekben így él
Köszönet a szerelemért!
És mikor testünk egymásé,
Lehull rólunk a kristály-héj,
És csak miénk a szenvedély.
6 hozzászólás
Szépen összefoglaltad, mi a szerelem. Kerestem már az újabb írásaidat.
Üdv. Kata
Köszönöm.
Manapság nem tudok annyit olvasgatni itt, ezért nem is küldök be most írásokat.
Inkább csak a verseimet.
Gyönyörű és mélynszántó. Burok, szerelem… Valahol az igazi szerelem kissé önző is.
Gratulálok!
Köszönöm!
Igen, a szerelem csodálatos aranykalitka.:)
Leticia
Szia!
Ilyen a szerelem, teljesen ki akarjuk sajátítani a másikat. Szépen megírt vers!
Szeretettel: Rozália
Egy filmben hallottam. Az ember beleszeret valakibe, átalakítja, formálja, mert másnak akarja látni, és ha sikreül, többé nem kell már:)
Leticia