Kukorica Jancsi egy hűséges macska,
mikor eltávozom, integet a mancsa.
Forró nyári napon, július közepén,
e cicus számára én voltam a remény.
A talaj forró volt, a növény kiszáradt,
ez kis, gyenge cica már halálra fáradt,
a kukoricából rám villant két szeme,
s az én tekintetem találkoztam vele.
Nagyhirtelen ott volt, kerekeim előtt,
hogy futhatott oda egy ily hullajelölt?
Fékeztem, s felvettük, elcsigázott testét,
s már az anyósomnál töltötte az estét.
Éhes volt és szomjas, elcsigázott nagyon,
fülét tetvek-bolhák lepték el már nagyon,
enni-inni kapott, sebe lett kezelve,
mert életösztöne őt elénk terelte.
Anyósom előtte vesztette cicáját,
így megürült helyre tette be irháját.
Ám néhány nap múlva átkelt az úttesten,
s egy vad motoros elütötte menten!
Úgy eltűnt szegényke, azt hittük elpusztult,
mikor otthonra lelt… hogy lehet ily nyomorult?
Teltek-múltak hetek, rég letettünk róla,
s egyszer előkerült, reggel, virradóra.
Valahol megbújva gyógyulgatott szegény,
ő egy nagy túlélő, éltette a remény.
Lefogyott, legyengült, de végül hazatért,
e nagy, siker neki életével felért.
Úgy telnek az évek, hogy vigyáz magára,
figyelmét fordítja az öreg mamára.
Ha vendég jön kinéz, anyósom előtt jár,
s kapuig kíséri, vendégeit ma már…
Ez a név maradt rá, mint János vitézre,
Kukorica Jancsi, s rászolgált -e névre.
kukorica között találtunk rá egyszer,
és ő ragaszkodik hűséggel, ezerszer.