Kút

Sötét éjben egy kút előtt állok,
Csak fáradtan nézem, pedig már nem látok.
Kezem a kávára helyezem,
Majd ráállok szélére teljesen.

A víz tükrét kellemesen borzolja a szél,
A tükörképben a Hold éji táncra kél.
Kísértést érzek, hogy magam is rákezdjek,
Belépek a kútba, érzem, beleveszek.

Lassan sétálok, előttem víztükör,
Hátam mögött a Hold fénylőn tündököl.
Lépéseim nesze tompa visszhangot ver,
Nem hallom, nem érzem, nem érdekel.

A barlang egyre mélyebb, végét nem látom,
Egyre sötétebb, s nincsen hideg álom.
Fel nem ébredhetek, vár már a mélység,
Előttem a víztükör, utána sötétség.

Megállok előtte, levegőt nem veszek,
Átlépek a tükrön, s a sötétségbe veszek.
Nincs már visszaút, ha akarnék sem tudnám,
Mi van hátam mögött, mi jön ezután.

Nem hallok, nem látok,
Hangtalanul járok,
Halott vagyok…
Idők végtelenjéig az élők mellett hálok.