Szemed tengere biztonságot rejt,
S én küzdök érted örökkön örök,
Van, mit az elme el sosem felejt,
S habár a test egész, a szív törött.
Apró darabjait rendezem még,
Hogy egész lehessen újra, megint.
A szemem könnyes, s az arcom még ég,
És pillantásom a múltba tekint.
A múltba, mi fáj és annyira mar,
Miért??? …Mondd miért tetted ezt velem?
Hogy így történt,… nem az zavar,
Csak, hogy áltattál, s hazudtál nekem.
Vannak percek, mikor úgy érzem,
Futnék távol…
Messze el a világ zajától.
De maradok mégis, látod…
Bízva, hogy lelkemet többé nem bántod.
S nézem szemedet, mi biztonságot rejt,
Még küzdök érted, mindenek fölött,
Talán elmém egyszer mégis felejt,
S szívem többé nem lesz már törött…
5 hozzászólás
Szia Angelface!
Mit lehet erre írni-mondani…
Lírai éned csodálatosan bújik bele a versbe és egész dallamosan, könnyedén verselsz egy nagyon nehéz témáról. Kifejezetten egyéni és irigylésre méltó, ahogy sorra fűzöd a strófákat…
üdv leslie
Kedves Leslie!
Mondani azt hiszem semmit, bőven elég ha az olvasó érti/érzi.
Volt már, hogy mondtam, hát most ismétlem magam
Verset írni csak akkor lehet, ha hozzá megvan,
Minden összetevő betű, szó, mondatok s az érzés,
És hogy az eredmény megkapó… talán nem is kérdés:)))
Köszönöm, hogy olvastál, és örülök ha megérintett….
A.
Drága Angelface
Ismerem ezt az érzést!De az a biztonságot adó szempár, forrasztja a szívet, és bár a heg megmarad, ha jó társra lel az ember többé fel nem szakad!
Szeretettel:Kriszti
Drága Kriszti!
Nagyon köszi Neked!
A.
Szia Angelface! Remélem a szíved már jobban van, mert ezt a fájdalmat, amit a versben megírtál, kiadtál, csak hatalmas erővel és kitartással lehet meggyógyítani. Gyönyörűen fájdalmas! Gratulálok! Andi