Kvarc lelkek

Mayhen kushadt csendjébe
Beletört a próféták szava.
Belemosódtak vén rendjébe
Megnőtt rajtuk Észak hava.
Köd-hallgatás permetezett
Az utcák csontszilánkján
És minden nap, mit megkeresett
Elhamvadt a vég Naphatárán.

A varjú tetemek köpenybe bújtak: – Ítéletet!
Koponyaszerű mosoly emberek arcán – Félelmeket!
Búgott a tömeg, mint csillagok a tenger alatt
Károgva lepték el a varjak a Törvény-falat.

Egymásnak feszültek a szem-mozdulások
Szétziláltak voltak a nagy látomások
Beleégtek szűk legébe a tollcsinálta álmodások
Tétlenségét a kornak űzték a káromlások.

Kitárta a Baj csábító, rút kezét
Összetörte a Vész-hegyen szép fejét
Kutatták az elbújt Sátán kért kegyét
Fölhasogatták a színtelen víz mély hegyét.

Kvarc lelkekről lecsiszolta porát az esti zuhatag
Mint mikor a kínt tisztíja meg a bódulat
Felkiált és nem csendesül, eszmévé mart alak
Egyre kettőzi még azokat a rémséges korcsokat.

Gyáva észerő a titka minden Szekrénynek
Varjak gubbasztanak benne, majd megdöglenek
Ez a kórja a próféta fáradtságba halt nyelvének
Belepusztul – az utolsó álmod is – ha felköltenek.

Hiába… Mayhen kushadt csendjébe
Beletört a próféták szava …