a fülledt éjszakában táncolva
kilengtünk mint egy részeg metronóm
s a rideg hajnalba burkolódzva
kifordult kezünkből az értelem
álmomban vagy talán a tiédben
sétáltunk a fakó folyóparton
közben néztük hogyan hódítják meg
a lágy redők a szürke végtelent
szép
feszes
sorokban
kéklő didergésedre ébredtem
gyorsan felmértem rezgésszámodat
majd sejtjeid közé beférkőztem
egyenként nyomva le a púpokat
és mikor bőröd gágogása már
alábbhagyott ismét elindultunk
s a Holddal összebújva hallgattuk
miként pattogzik az esti zománc
4 hozzászólás
Kedves medve!
Ez nekem nagyon tetszik, nem állítom, hogy értem minden sorát, de a hangulatával lehet menni.
Köszönöm szépen.
Szeretettel: Szabolcs
Kedves Szabolcs!
Köszönöm őszinte szavaidat. Nem kezdek bele egy "mit akart a költő ezzel mondani" típusú elemzésbe.
A vers abszurd, ahogy a szerelmes ember is az sok esetben. 🙂
Most újraolvasva valami Hold-fixációm lehet, mert egy-két versemnél már előjött.
Remélem, hogy azért vonítani nem fogok. 😀
További jó olvasgatást!
Szia! Az ilyen verseknél nem kell feltétlenül érthető racionális tartalmat keresni. Olyan mint a zene, hangulatot közvetít, hangulatot teremt. Nagyszerű vers, nekem bejött! Üdv: én
Kedves Bödön!
Valóban a hangulatra helyeztem a hangsúlyt, bár azért nem egy Boris Vian-féle Tajtékos napok.
Ha lenne refrén és több rím, akár alter rock zene is lehetne. 😀
Köszönöm a gondolatokat.