Lábujjhegyen lopózik közénk a félelem.
Nem veszem észre és nem veszed észre te sem.
Szerelem,
ami kell nekem.
Halandó vagyok s halandó az is, kit szeretek,
nagy hegyek fölé szállnak kéklő fellegek,
s a szél lebegtette szoknyámmal integetek neked.
Feléd intek, miközben eléd lebbenek.
2 hozzászólás
Ahogy olvasgattam úgy tűnt, hogy a dallama olyan mint egy mókás gyerekvers. A tartalom viszont egészen más. Jól kiegészíti egymást a kettő.
🙂 Köszönöm!