Lámpád leszek, ha látni akarsz általam,
ajtód, amin kopogtathatsz a lelkemen,
de bátorságot csak magadból meríthetsz,
amikor lelked az enyém mellé teríted…
E vadregényes tájon mellém szegődhetsz.
Csukott szemmel lépsz ki így a szikláról,
óriási hited emelt hozzád engem,
le nem zuhanhatsz, hiszen már ölellek,
a végtelennél nagyobb ívben szeretlek…
E csodás élet-tájon szegődöm melléd.
Ünnep lesz nekem a lelked minden perce,
fel is díszítem a lelkemet hozzád,
édességekkel, mint karácsonyfát,
s alant az ajándékok között vár
egy doboz… mi leszünk egymásnak benne…
Ó, nagyon bátor aki átadja magát,
aki a szerelemben nem ismer határt,
kiutak nélkül önként adja át,
lelkének kulcsait, s a megismert világ,
lassan szerelmes világgá alakul át…
3 hozzászólás
Kedves András!
Szeretem olvasni a verseidet. Egyszerű szavak, könnyű értelmezhetőség jellemzik őket. Költői jelzőid, képeid tökéletesen erősítik a tartalmat, nem halmozod túl őket, azonban így sokkal kifejezőbbek, hatásosabbak. Minden elismerésem, remélem még sok ilyen szép alkotással örvendeztetsz meg bennünket!
Üdvözlettel: Zsóka
Szép sorok András!
Szeretettel:Selanne
Kedves András!
Annyi szépség, gyengédség van ebben a versben, ami a VERS.
Gratulálok.
Szeretettel: Adrienn