Rég volt már, hogy szívemben forró láng égjen,
Ez a tűz ott lobog, s megijeszt a léte.
Utóbb felperzselt, lángra gyúlt a lelkem,
S hamuvá vált mindaz, ami élet volt bennem.
Riaszt ez a kis láng, nem akarom, hogy égjen.
Hagyd kialudni, kérlek altasd el csendben, mert félek.
Érzem, hogy fájni fog, tudom, újra felégek,
Hagyj magamra, most még nem fáj úgy, ha vége…
6 hozzászólás
Kedves Anita Andrea! Nagyon szomorú a versed, talán egy szakításról szól, de nekem tetszik! Üdvözlettel. santiago
Kedves Santiago!
Az újtól való félelem, mikor egyszer már sérült az ember, nagyon nehéz újra bízni és szeretni.
Kedves Andrea!
Nagyon ütös,szókimondó írás!
“Hagyd kialudni, kérlek altasd el csendben, mert félek.”
Gratulálok:sailor
Szép napot!
Nagyon köszönöm.
Csalódás után mindig jogos a félelem, vagy a bizonytalanság, viszont a korábbi “élményeink” nem szabad egy új kapcsolatra vetíteni. Az új nem tehet a régi cselekedetéről. Esélyt kell neki adni. Azért természetesen nem árt az óvatosság sem.
Szeretettel és megértéssel olvastam szép soraid.
Rita 🙂
Köszönöm kedves Rita. Igyekszem elvonatkoztatni, de nagyon nem egyszerű.
Szép napot kívánok!