Most milyen lángvörös a mező,
lázas, szenvedélyre éhező,
bársonyos, szinte tüzel, perzsel,
míg búgó szellő felhőt nyergel!
Lám a napkorong fénylik, éget,
tátott szájjal nézi e szépet.
Leesett állal megcsodálja,
mily ékes a rét nyoszolyája.
Gondtalan dúdol, táncra perdül,
ábrándos csókja csengve csendül.
Út szélén, tarlón irul-pirul,
festői tájba belesimul.
Jöjj hunyó napnak sugarai,
gyújts tüzet a felleg fodrain!
Nézd, vége! Nesztelen a sötét,
éj leple szállt a szántó köré.
2 hozzászólás
“Most milyen lángvörös a mező,
lázas, szenvedélyre éhező,
bársonyos, szinte tüzel, perzsel,
míg búgó szellő felhőt nyergel!”
Nagyon szemléletes sorok az izzó nyárról, mely egyszerre szép és félelmetes.
Szeretettel jártam nálad: Rita 🙂
Kedves Rita!
Köszönöm szépen. Nagyon örülök.
Zsuzsa